Kövessen minket!

Kérjen ajánlatot
Kérjen ajánlatot!

Mely szolgáltatásról kér tájékoztatást?

Honnan hallott rólunk?

Mit jelent a vagyonvédelem napjainkban?

Amióta az ember rendelkezik magántulajdonnal, azóta léteznek olyanok, akik szeretnének bennünket megszabadítani vagyontárgyainktól. Így a vagyonvédelem is korán megjelent a történelemben. Míg az ősidőkben az emberek csak a bunkós botokra és a harapós kutyákra hagyatkozhattak, addig ma már csúcsminőségű biztonságtechnika és emberek együttműködő munkája eredményeként valósul meg a hatékony vagyonvédelem.
A XXI. század fordulóján minden alhálózatokra épül, legyen szó szórakoztató elektronikáról, közlekedésről vagy épp a lakásunk, autónk védelméről. A G4S a világ legnagyobb biztonságtechnikai cégeként hosszú évek tapasztalatait hasznosítva fejlesztette ki vagyonvédelmi rendszereit.

MIÉRT ÉRDEMES RIASZTÓT BESZERELTETNI?

A bűnözők repertoárja sajnos egyre bővül, újabb és újabb eszközöket, módszereket vetnek be céljaik elérésében, amelyet biztonságunk elérése érdekében meg kell előznünk.
A riasztórendszerek feladata a betörés, rablás vagy tűz esetén a megfelelő jelzésadás, esetenként épületgépészeti vezérlésekkel kiegészítve azt.
A riasztórendszer önmagában sajnos nem akadályozza meg a betörést, de

  • egyrészt megelőzés és elrettentés szempontjából igen hasznos,
  • másrészt, ha megtörténik a betörés, a megszólaló riasztó sziréna egyből megzavarja az elkövetőt, és sok esetben akár menekülésre is készteti.

MIT KELL TUDNI A G4S RIASZTÓRENDSZEREIRŐL?

Vezető távfelügyeleti szolgáltatóként fontosnak tartjuk a folyamatos fejlesztéseket, és arra törekszünk, hogy ügyfeleinknek modern, innovatív és kiváló minőségű riasztó rendszereket biztosítsunk. A vagyonvédelmi rendszer kiépítésekor prémium minőségű távfelügyeleti szolgáltatást is kínálunk Önnek, hogy ingatlana még nagyobb védelem alatt álljon a nap 24 órájában.

Társaságunk folyamatosan törekszik a legbiztonságosabb, egyben a leginnovatívabb riasztórendszerek telepítésére, kiépítésére, fókuszba helyezve a káresemények megelőzését.
A preventív eszközök egyik legszembetűnőbb és mindenki számára látható eleme a sziréna.
Ez az új éjszaka világító kültéri hang- és fényjelzőnk messziről üzeni, hogy otthona távfelügyeleti szolgáltatással védett, így jelentősen csökkenti már a betörési kísérlet kockázatát is. A nagyobb biztonságot jelentő szirénát egyedüli szolgáltatóként vezettük be Magyarországon.

A riasztórendszerek kialakítást figyelembe véve két fő csoportra bonthatók, a vezetékes és a vezeték nélküli riasztórendszerekre. Vezetékes riasztó esetén a központ és az érzékelők között a kommunikációk kábelhálózaton keresztül történik. Vezeték nélküli riasztó esetén a kapcsolat a központ és az érzékelők között rádiós úton (teljes mértékben vezeték nélkül) történik.

VEZETÉKES RIASZTÓRENDSZEREK ELŐNYEI

A riasztórendszer felépítését tekintve a következő főbb egységekből áll:

  • központi egység;
  • kezelőegység;
  • érzékelők;
  • riasztást helyben megjelenítő eszközök, pl hangjelző.

Vezetékes riasztórendszer estén minden elem biztonságtechnikai kábellel kapcsolódik össze. A biztonságos kialakítás érdekében a különféle érzékelők csillagpontosan kapcsolódnak a központi egységhez, melynek előnye, hogy riasztás estén pontosan beazonosítható a riasztás helye. A kábelezés kialakításakor fontos szempont a szabotázsvédelem, hogy egy esetleges kábelszakadás vagy kábel elvágás rögtön észlelhető legyen és adott esetben riasztást okozzon.

Vezetékes rendszerek esetén a riasztó központi egysége be van kötve a hálózati tápellátásba (230V), de e mellett tartalmaz egy akkumulátort, hogy áramszünet esetén is megfelelő legyen a védelem. Az érzékelők a riasztó rendszer központjától kapják a tápellátást.

A vezetékes kialakítás előnyei:

  • Stabil kommunikáció a különféle eszközök és riasztóközpont között, ami egyben megbízható működést is eredményez, hiszen kizárt az érzékelők leszakadása.
  • „Gondozásmentes”, az érzékelőkben nem kell elemet cserélni, a központtól kapják az áramellátást.
  • Költségbarát: a családi költségvetésbe könnyen beleilleszthető, mert olcsóbb, mint a vezeték nélküli társa.
  • Takarékos, kis áramfelvétel jellemzi.
  • Az érzékelők tekintetében széles termékkínálat áll rendelkezésünkre, hogy a legkülönfélébb igények, valamint a védett objektum adottságainak megfelelő szintű biztonsági rendszert hozzuk létre.

VEZETÉK NÉLKÜLI RIASZTÓRENDSZEREK ELŐNYEI

A rendszer főbb részeit tekintve megegyezik a vezetékes kialakításúval, a fő különbség a központi egység és az érzékelők közötti kapcsolatban van. Vezeték nélküli rendszerek esetében nincs szükség kábelezésre, az eszközök vezeték nélküli úton kommunikálnak egymással. Fontos, hogy a kábelezés hiánya miatt a rendszernek időközönként önellenőrzést kell végrehajtania. Függetlenül az élesített állapottól, az érzékelők meghatározott időintervallumokban jelzést küldenek a központi egységnek. Amennyiben ez elmaradna, központ tudja, hogy leszakadás történt, amit megjelenít a kezelő egységen és elküldi a távfelügyeletre is.

Léteznek kétirányú kommunikációval bíró érzékelők, amelyen nem csak küldenek jelzéseket, hanem fogadnak is a riasztóközponttól. A technológia nagy előnye például egy távirányító esetében jó látható, hiszen a kiadott parancsunkra kapunk egy választ a rendszertől, hogy megtörtént-e amit kértünk.

A központi egység az akkumulátor mellett, ez esetben is be van kötve lakás hálózati áramellátásába, az összes többi érzékelő pedig egy-egy elemet vagy akkumulátort tartalmaz. A megfelelő működés és a kialakított biztonsági szint megtartása érdekében fontos az elemek élettartamára odafigyelni, és használattól függően átlagosan kétévente kicserélni azokat.

Vezeték nélküli rendszerek előnyei:

  • Nincs szükség kábelezésre, ezáltal esztétikus kialakítás érhető el bármilyen helységben.
  • Többszintes lakás esetében is egyszerűen ki lehet építeni.
  • Akár az udvaron is könnyen elhelyezhetőek az érzékelők.
  • Egyszerűbb, gyorsabb, tisztább szerelést tesz lehetővé.
  • Távirányító segítségével kényelmes vezérlés, akár autóból vagy a hálószobából.

HOGYAN TÖRTÉNIK A RIASZTÓ RENDSZEREK TELEPÍTÉSE?

ELŐKÉSZÜLETEK

Ajánlatkészítés előtt javasoljuk a helyszíni szemlét, melyet társaságunk minden esetben térítésmentesen biztosít. Ezen bejárás során biztonságtechnikai szakértőnk már a helyszín felméréskor megtervezheti a teljes vagyonvédelmi rendszert. Vezetékes riasztórendszer esetén pontosan meghatározza, hogy merre, milyen útvonalon lenne célszerű vezetni a kábeleket. A kábelezésnek csillagpontos elrendezésben javasoljuk kialakítani, tehát a központi egységtől minden egyes érzékelőhöz 1-1 külön kábelen csatlakoznak az érzékelők, ezáltal riasztás esetén a távfelügyeleti központ tájékoztatni tudja ügyfeleinket, hogy a riasztás mely zónából (mely eszközről) érkezett.

TELEPÍTÉS

A felszerelés vezetékes riasztórendszerek esetén a kábelnyomvonalon történő kábelcsatornázással, az érzékelők pontos helyének meghatározásával kezdődik. Az eszközöket és a csatornát is kisebb csavarokkal rögzítjük a falra. A csatornázással együtt, vagy ezek felszerelése után következik a kábelek hosszának lemérése és csatornába történő fektetése. Opcionálisan a kábelezés történhet padláson vezetett védőcsőben is. Ezt akár villanyszerelő is elvégezheti, ilyenkor díjmentes tanácsadást tudunk biztosítani.

Ezt követően megtörténik a bekötés a központi egységbe és az érzékelőkbe. Végül a rendszer felprogramozásával kerülnek kapcsolatba a felszerelt eszközök egymással.

Hogyan működik a riasztó?

MILYEN MEGOLDÁSOKAT JAVASLUNK?

Minden egyes riasztórendszert személyre illetve objektumra szabottan alakítunk ki. A G4S biztonságtechnikai mérnökei és műszaki kollégái az adott objektum speciális paramétereinek megfelelően kombinálják az érzékelők fajtáit és számát.

A különféle érzékelők segítségével érzékeli az illetéktelen behatolást és hangjelzés formájában megjeleníti azt.

Alapesetben a helyiségek védelmére passzív infra érzékelő javasolt, ugyanis megfelelően elhelyezve lefedi és védi az egész helységet.

Amennyiben az adott helyiségben előfordulhat nagyobb hőingadozás vagy esetleg klíma található, mely a rendszer élesített állapotában is bekapcsolható; úgynevezett kombinált (PIR+mikrohullámú) érzékelő javasolt.

Amennyiben otthonlétünk ideje alatt is szeretnénk védelmet, úgy célszerű a mozgásérzékelők alkalmazásán kívül minden nyílászáróra nyitásérzékelőt szerelni. Ez esetben csak a nyitásérzékelők aktiválódnak, vagyis egy úgynevezett héjvédelmet hozunk létre.

Ha mozgásérzékelő használatára nincs lehetőség, és a nyitásérzékelő alkalmazása kevés lehet, jó alternatíva lehet az üvegtörés érzékelő felszerelése. Ma leginkább akusztikus úton működő érzékelőt használunk, melynek előnye, hogy megfelelően elhelyezve akár több helységvédelmét is biztosíthatja.

Vonal menti védelem esetén (pl. egy kerítés mentén) infrasorompót használjunk, mely láthatatlan infrasugarak segítségével működik.

TUDTA-E?

A betörés, behatolás jelzése a „riasztás” már körülbelül ezer évre vagy még korábbra tehető.

  • A legelső „riasztó rendszer” amit az ember alkalmazott az a kutya volt, amely mondhatni mai napig töretlenül megőrizte helyét a vagyonvédelemben.
  • 1852-ben az amerikai Edwin Holmes feltalálta az első elektromos riasztót, mely vezetékes kialakítással, elektromosság által egy mágneses tekercs segítségével ütött meg egy gongot. A sikeren felbuzdulva vállalkozást is indított New Yorkban, 1858-tól árusította is a riasztót.
  • 1905-ben az amerikai Telefon- és távíró Társaság megvásárolta Holmes üzletét, és a kivásárlás eredményeképp már a riasztó rendszer - vezetékek segítségével – kapcsolatban állt a rendőrséggel és a tűzoltósággal.
  • A második világháború után gombamód kezdtek megjelenni az újabbnál újabb találmányok, újítások a riasztó rendszerek és az otthonbiztonság területén. 1980ra a riasztó rendszerek elérték a megfizethető árkategóriát, olyannyira, hogy 1990-től kezdve általános védelmi rendszerré vált.

KÉRJEN ÁRAJÁNLATOT

Ingyenes biztonságtechnikai tanácsadás.
Az alábbi mezők kitöltése után biztonságtechnikai szakemberünk rövid időn belül felveszi Önnel a kapcsolatot.

Mely szolgáltatásról kér tájékoztatást?

Honnan hallott rólunk?

KÉRDÉSE VAN?

Írjon ügyfélszolgálatunknak.
Az alábbi mezők kitöltése után ügyfélszolgálati munkatársunk munkaidőben (H-P 8-16) válaszol kérdéseire.

SZOLGÁLTATÁSOK

Ügyfélszolgálat
(Hétfő-Péntek: 8-16 óráig)
Ingatlanriasztás lemondása!
(0-24 órában hívható!)
0-24 Help desk
Help desk
(Műszaki hiba esetén)
Ügyfélszolgálat